betonkeverő

életünk útjának feléhez érve nincsen erdő. sem allegorikus fenevadak. csak a már kihűlt vagy a még fel nem hevült magánya. ha mégis széttépne egy farkas (vagy kilenc) – legalább lesz mit megírni hazaérve. amennyiben ezt a helyet otthonnak lehet nevezni. ilyen az, mikor odüsszeusz bolyong, miközben fogalma sincs, hová indult. elfelejtette útközben.

sinkó józsef prózai bemutatkozása olykor annyira meta, hogy az már para. mini-novelláinak megszólalói csak egyben biztosak: hogy te, aki most ezt olvasod, figyeled őket. erre születtek. huszonöt éve rágja őket a 21. század, ami azon tűnődik éppen, hogy most akkor köpjön-e vagy nyeljen inkább. nem ment meg a világvége, a varázsló teknős és a lottóötös sem. persze van remény. például a lányok (ó, ezek a lányok). és a mese. ami arról szól, hogy mégiscsak van erdő. szennyes zoknik száradnak ágain.

horváth dániel